Hindu zarándokokat gázolt el teherautó Indiában
Az út szélén alvó hindu zarándokok közé hajtott egy teherautó csütörtök hajnalban az északnyugat-indiai Gudzsarát államban; a balesetben 18 ember meghalt, tízen megsérültek - jelentette a helyi sajtó.
Az út szélén alvó hindu zarándokok közé hajtott egy teherautó csütörtök hajnalban az északnyugat-indiai Gudzsarát államban; a balesetben 18 ember meghalt, tízen megsérültek - jelentette a helyi sajtó.
Jelentős, 50-60 perces késéssel közlekednek a vonatok Orosháza és Békéscsaba között hétfő reggel egy baleset miatt - közölte a MÁVINFORM.
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen vasútvonalon – közölte csütörtök délelőtt a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
A városba az egyik nagyáruház közelében bevezető, négysávos főúton egy kocsit húzott át két férfi, s a hátul lévő, lemaradó társukat egy személyautó elütötte.
Egy 14 éves lányt gázolt halálra egy busz pénteken délután Tiszajenő mellett.
A 25 éves fiatal azt mondta, hogy nem volt szándékos amit tett, de ez nem oldozza fel a felelősség alól.
Szabadlábon védekezhet szerdától az a férfi, aki az általa vezetett furgonnal hat embert gázolt el hétfőn egy budapesti buszmegállóban - tudatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A baleset következtében hárman meghaltak.
A miskolci nő a Szentpáli utcában próbált meg átkelni az úton, a gyalogátkelőhelytől néhány méterre, de egy kanyarodó autó elütötte.
A férfi egy 51 éves asszonyt és 25 éves lányát gázolta el, majd elmenekült a helyszínről. Elfogásakor annyira részeg volt, hogy kihallgatni se tudták.
Elgázolt egy személyautó egy román nőt szombaton kora este az M5-ös autópályán, a röszkei határátkelő közelében; az asszony a helyszínen meghalt - közölte a rendőrség.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Sajtoskálnál, a 84-es főúton hétfő este.
A kórházban meghalt az a 12 éves kisfiú, akit testvérével együtt egy kisteher-gépkocsi gázolt el csütörtök este a 44-es úton, Lakitelek közelében; a 7 éves kislány a baleset helyszínén meghalt - közölte pénteken a rendőrség.
A férfi valószínűleg öngyilkossági szándékból lépett a vonat elé.
Elgázolt egy kerékpárost egy ismeretlen jármű szombat este az 55-ös út 19-es kilométerénél Mórahalom közelében; az idősebb férfi a helyszínen életét vesztette. A sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Halálra gázolt egy autó egy 41 éves nőt szombatra virradó éjjel a 43-as úton Makó és Kiszombor között.
Az áldozat egy 52 éves helyi férfi, az autót egy 20 éves férfi vezette.
A helyszínen életét vesztette az a gyalogos, akit egy villamos gázolt el a főváros XIII. kerületében, a Róbert Károly körúton.
Egy autó gázolt el anyát és lányát Nagykálló közelében, a vétkes sofőr elmenekült, autóját otthagyta.
Beszámolók szerint ekkor egy Fiat Stilo típusú gépkocsi elütötte a férfit és feleségét, majd belerohant az orvos autójába. Az orvos a helyszínen életét vesztette, feleségét súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A halálos gázolás Pest megyében, Nyársapát határában történt péntek reggel.